August 27th, 2026

Az elmúlt időszakban rengeteg jogos észrevételt kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a hűségrendszerünk már nem volt azon a szinten, amit ma egy Onemin rendszertől joggal elvártok.
És ebben igazatok volt.
Amikor az első verziót elkészítettük, jó esetben 3 000 felhasználó használta. Ma már közel 90 000 regisztrált hűségkártya van a rendszerben, és naponta több ezer alkalommal használjátok őket.
Egyszerűen megérett az egész arra, hogy újragondoljuk.
Most pedig örömmel jelentjük be:
Akik eddig is használták a hűségprogramunkat, azoknak az átállás már megtörtént.
Nem egy kisebb frissítésről van szó: a háttérben gyakorlatilag újragondoltuk a teljes működést, hogy átláthatóbb, kezelhetőbb és sokkal erősebb marketingeszköz legyen belőle.
Itt éritek el az új rendszert: https://huseg.onemin.hu/ (Belépés ugyan az mint az adminba)
Mostantól tranzakciónként látjátok:
ki kapott pontot,
mikor kapta,
mennyi pontot kapott,
mikor váltotta be,
és pontosan mennyit használt fel.
Nincs több találgatás: minden pontnak története van.
Mostantól bármelyik vendég egyenlegét közvetlenül kezelhetitek.
Jóváírás, kompenzáció vagy korrekció?
Pár kattintással adhattok vagy levonhattok pontot.
Az új rendszerből pontosan követhető:
mennyi pont van jelenleg a vendégeknél,
mennyi pont kerül kiosztásra,
mennyit váltanak be,
és hogyan alakul a teljes hűségprogramotok.
Így a hűségprogram már nem csak egy kedvezményrendszer, hanem mérhető üzleti eszköz.
Mostantól a pontoknak lejárati idejük is lehet.
A rendszer figyeli a lejáratokat, és automatikusan tudja értesíteni a vendégeket, mielőtt elveszítenék a pontjaikat.
Ez nektek több visszatérő vendéget, a vásárlónak pedig kevesebb elveszett pontot jelent.
A vendégoldali hűségkártya megjelenését is teljesen felfrissítettük.
Egyszerűbb, modernebb és sokkal jobban átlátható lett, hogy a vendég azonnal lássa a pontjait és a számára fontos információkat.
Az új hűségrendszerbe rengeteg automatizált marketingkampányt is beépítettünk.
A cél egyszerű:
ne csak gyűjtsétek a vendégadatokat és a pontokat, hanem a rendszer segítsen vissza is hozni a vendégeket.
Néhány példa az új automatizmusokból:
🎁 Regisztrációs bónusz – jutalmazhatjátok az újonnan csatlakozó vendégeket.
👥 Ajánlj egy barátot – meghívókódos ajánlási kampány.
⏳ Pontlejárati emlékeztető – automatikus figyelmeztetés a lejáró pontokról.
🕐 Happy Hour – időszakos, visszatérő extra pontkampányok.
📅 Havi egyenleg-összefoglaló – rendszeres tájékoztatás a vendég pontjairól.
💳 Beváltási emlékeztető – segítség abban, hogy a vendég ne feledkezzen meg a felhasználható pontjairól.
⭐ Vendégelégedettség – rendelés után automatikusan megszólíthatjátok a vendéget.
És ez csak a kezdet.
A következő emailekben ezeket a kampányokat külön-külön is bemutatjuk, mert mindegyik mögött jóval több lehetőség van.
Akik már korábban is rendelkeztek Onemin hűségrendszerrel, azoknak továbbra is díjmentesen biztosítjuk az új verziót.
Köszönjük, hogy kitartottatok mellette. ❤️
Akinek van rendszerhasználati díjas csomagja vagy Marketing Intelligencia előfizetése, annak az új hűségrendszer szintén elérhető.
Ha szeretnétek használni az új hűségrendszert, de jelenleg egyik szükséges előfizetéssel sem rendelkeztek, keressétek Csippa Virág kolléganőnket az elérhető lehetőségekkel kapcsolatban:
📞 +36 70 408 3003
Az első hűségrendszerünk akkor készült, amikor még néhány ezer felhasználót kellett kiszolgálnia.
Ma már 90 000 regisztrált hűségkártyánál járunk.
Ehhez már egy teljesen más rendszer kellett.
Az új alapok elkészültek. Most pedig azon dolgozunk, hogy a hűségrendszer ne csak pontokat kezeljen, hanem egyre több vendéget segítsen visszahozni az éttermetekbe. 🚀
August 23rd, 2026

Az elmúlt időszakban főleg a POS rendszert fejlesztettük, és most három új funkció érkezett, amelyek reméljük még kényelmesebbé és gyorsabbá teszik a mindennapi használatot.
A legjobb az egészben: mindhárom fejlesztést ti kértétek. 😊
Mostantól amikor a pincér megnyit egy asztalt, lehetőség van megadni, hogy hány vendég ül az asztalnál.
Ennek köszönhetően pontosabban követhető például:
hány vendég ül aktuálisan az asztaloknál,
mekkora az átlagos kosárérték / fő,
milyen vendégszám mellett mekkora fogyasztás keletkezik.
Ez a későbbiekben még több hasznos statisztika alapja lesz.
Mostantól külön megjelölhettek elviteles asztalokat is a rendszerben.
Ha egy asztalt elvitelesként állítotok be, akkor az ott felvett rendeléseket a POS automatikusan elviteles módban kezeli.
Ez azt jelenti, hogy fizetésnél már nem kell külön átrakni a rendelést elvitelre – a rendszer eleve így kezeli.
Talán ez volt az egyik legtöbbet kért POS fejlesztés.
Mostantól egy rendelésen belül is megadható, hogy egy adott tétel helyben fogyasztásra vagy elvitelre készül.
Például:
1 kávé helyben ☕
1 kávé elvitelre 🥤
A két tétel ettől még egy rendelésben marad, és egyszerre fizethető ki.
Ez a funkció jelenleg csak az ÁFA kezelését módosítja a rendelésen.
Nem módosítja automatikusan:
a szervízdíjat,
és nem ad hozzá automatikusan csomagolási díjat sem.
Ezeket továbbra is a saját beállításaitok szerint kell kezelni.
A fenti POS funkciók használatához az offline rendszereteket frissítenünk kell.
Ha szeretnétek aktiválni ezeket a fejlesztéseket, írjatok nekünk chaten, és segítünk a frissítésben.
Nekik van még egy kis extra hírünk. 😉
Büszkén jelentjük be, hogy elkészült az új Onemin Tracking rendszerünk, amely mostantól nyilvános tesztfázisban elérhető!
Az új Trackingben az elszámolási folyamatokat átszerveztük, hogy csökkentsük az esetleges eltéréseket és félreértéseket.
Mostantól a Tracking felületre került:
a futárzárás,
a futárcím-leadás,
valamint a hozzájuk tartozó elszámolások.
A nyomtatási folyamat természetesen továbbra is megmaradt.
Rengeteg új kimutatás került a rendszerbe, így sokkal jobban követhető a futárok teljesítménye.
A rendszer többek között azt is nézi:
a tervhez képest melyik futár mennyire hatékonyan szállítja ki a címeket,
melyik futár mennyi címet visz,
hogyan alakulnak a kiszállítási idők,
az előrendelések mennyire pontosan érnek ki a megadott időpontra,
és összességében ki mennyire hatékonyan teljesít.
hogyan alakul az étterem átlagos kiszállítási ideje óránként
Így nem csak azt látjátok, hogy mi történt, hanem azt is, hogy a tervezett működéshez képest mennyire jól teljesít a futáros csapat.
nem kell új futár applikációt letölteni, a háttérrendszer azonos,
az új Tracking teljesen szinkronban van a régi felülettel,
akár a két rendszert egyszerre is használhatjátok a tesztidőszak alatt,
a belépési adataitok ugyanazok, mint a régi rendszerben.
Próbáljátok ki, és nagyon várjuk a visszajelzéseiteket! 🚀
August 17th, 2026

Újabb hasznos fejlesztés érkezett a Onemin rendszerbe, ezúttal kifejezetten az asztalos kiszolgálást és a konyhai folyamatokat tettük átláthatóbbá.
Mostantól a pincér már rendelésfelvételkor megadhatja, hogy az adott tétel melyik fogáshoz tartozik:
🥗 Előétel
🍽️ Főétel
🍰 Desszert
Ha a tételek fogások szerint vannak kezelve, a pincérnek lehetősége van külön bekérni a következő fogást a konyhára.
Például ha a vendégek végeztek az előétellel, a pincér egyből jelezheti, hogy indulhatnak a főételek.
A bekérés azonnal megjelenik a konyhamonitoron, és a rendszer előre is húzza az érintett rendelést, így a konyha rögtön látja, mivel kell következőként foglalkoznia.
Ez gyorsabb kommunikációt jelent a felszolgálók és a konyha között, kevesebb félreértéssel és kevesebb külön egyeztetéssel.
Ez a funkció kizárólag Onemin konyhamonitor használata esetén érhető el.
Sima konyhai nyomtatóval nem működik, mivel a fogások bekérése és előrehúzása a konyhamonitoron jelenik meg.
A funkciót külön be kell kapcsolni.
Ha szeretnétek kipróbálni, írjatok ügyfélszolgálatunknak chaten, és bekapcsoljuk nektek. 🚀
August 4th, 2026

Egy gyors frissítéssel jelentkezünk két olyan funkcióval, amelyet nagyon sokan kértetek.
Ha még nem próbáltátok ki az új Onemin Admin felületet, itt az ideje! 😊
Hamarosan kizárólag az új Admin lesz elérhető, ezért érdemes minél előbb megismerni.
👉 Új Admin: https://admin.onemin.hu/
A belépési adatok természetesen nem változtak.
Mostantól az SOS bezárás nem csak azonnal kapcsolható be.
Beállíthatjátok, hogy meddig maradjon aktív:
⚡ Azonnalig
🌅 Holnapi nyitásig
🕒 Egy tetszőleges időpontig
A rendszer automatikusan visszanyitja az éttermet a megadott időpontban, így nem kell külön figyelni rá.
Ugyanezt az időzítési lehetőséget elérhetővé tettük a termékek és kategóriák aktiválásánál is.
Például:
Elfogyott egy alapanyag délután 2-kor? Inaktiváld estig.
Holnap reggelig ne legyen rendelhető egy kategória? A rendszer automatikusan kezeli.
Nincs többet olyan, hogy a holnapi műszak valamit elfelejetett bekapcsolni.
Nem kell többé visszamenni és manuálisan visszaállítani – az Admin elvégzi helyetted.
Minden új fejlesztésünket már az új Admin felületre készítjük, ezért ha még nem váltottatok, most érdemes megtenni.
A belépés a megszokott felhasználónévvel és jelszóval működik.
Már készülnek a következő nagy fejlesztések is.
Hamarosan érkezik a teljesen megújult Hűségrendszer, valamint az új generációs Futárkövető rendszer. 🚀
August 2nd, 2026
Új funkció
Admin

Az előző fejlesztéses email végére elrejtettünk egy kis meglepetést… 👀
Most pedig örömmel jelentjük be, hogy az új Onemin Admin elkészült, és mostantól minden partnerünk számára elérhető!
Teljesen új felületet, rengeteg új funkciót és mesterséges intelligenciával támogatott eszközöket készítettünk, hogy még gyorsabban és egyszerűbben tudjátok kezelni éttermeteket.
Elakadtál valamiben?
Az új AI Chat szinte minden adminnal kapcsolatos kérdésre azonnal válaszol, így nem kell kézikönyveket böngészni vagy ügyfélszolgálatra várni.
Nincs megfelelő termékképed?
Az AI néhány másodperc alatt látványos képeket készít a termékeitekhez, amelyeket akár azonnal használhattok a weboldalon vagy az alkalmazásban.
Írjatok jobb termékleírásokat, javítsátok a meglévő szövegeket vagy fordítsátok le őket pillanatok alatt AI segítségével.
Látogassatok el a Nyelvi Központba, és fordítsátok le az egész weboldalatokat és mobilalkalmazásotokat egyetlen kattintással angolra.
A legjobb benne, hogy a rendelések továbbra is magyarul érkeznek be, így nektek semmin sem kell változtatnotok.
Az új Admin rengeteg új kimutatással érkezik.
Próbáljátok ki például a hőtérképet, amely megmutatja:
🍕 mikor fogy a legtöbb pizza,
🌐 mikor érkezik a legtöbb webes rendelés,
📈 mely időszakok a legerősebbek.
Ez az egyik kedvenc fejlesztésünk. 😄
Az AI egyszerre akár 500 rendelést is elemez, és természetes nyelven kérdezhettek tőle.
Például:
„A Sanyi nevű vásárlók milyen pizzát rendelnek leggyakrabban reggelente?” 🍕
…és ez még csak a kezdet. A lehetőségeknek szinte csak a képzelet szab határt.
Az új Admin számos kisebb-nagyobb fejlesztést, kényelmi funkciót és teljesítménybeli javítást is tartalmaz.
Érdemes körülnézni, mert biztosak vagyunk benne, hogy mindenki talál benne olyan újdonságot, ami megkönnyíti a mindennapi munkáját.
👉 Új Admin: https://admin.onemin.hu/
(bizonyos ideig a régi Admin is elérhető lesz a régi linken)
A belépési adataitok természetesen nem változtak.
Már gőzerővel dolgozunk a következő nagy frissítéseken.
Hamarosan érkezik:
❤️ a teljesen megújult Hűségrendszer,
📍 valamint az új generációs Futárkövető rendszer.
Maradjatok velünk, mert a következő hetekben is rengeteg izgalmas újdonság érkezik! 🚀
July 28th, 2026
Új funkció
POS
Admin

Elkészültünk néhány kisebb, de annál hasznosabb fejlesztéssel, amelyek megkönnyítik a mindennapi munkátokat. És ha végigolvasod ezt az emailt, a végén mutatunk egy meglepetést is. 👀
Mostantól lehetőség van arra, hogy a vásárlók már a rendelés leadásakor megadják a számlázási adataikat a webes felületen és a mobilalkalmazásban is.
Mostantól a Foodoráról érkező számlakéréseket is automatikusan feldolgozza a rendszer, így ezzel sem kell külön foglalkoznotok.
Ha tőlünk vásárolt Fiscat adóügyi nyomtatót használtok, akkor egy igazán hasznos újdonság érkezett.
A beérkező online rendelések mostantól közvetlenül adóügyi számlaként kerülnek kinyomtatásra.
Ez azt jelenti, hogy:
✅ nincs több felesleges nyugta,
✅ egyből számlát kap a vásárló,
✅ egyszerűbb és gyorsabb a kiszolgálás.
Ezt nagyon sokan kértétek. 😊
Mostantól a POS rendszer tetején folyamatosan láthatjátok, hogy hány aktív előrendelésetek van.
Ha rákattintotok egy rendelésre, akkor:
át tudjátok tenni egy másik napra (például holnapra),
vagy teljesen törölhetitek az előrendelési időpontot.
Ez különösen hasznos, ha egy rendelés véletlenül rossz dátumra került, hiszen ilyenkor az előrendelés törlése után a rendszer azonnal normál rendelésként kezeli.
Offline rendszert használtok?
Ebben az esetben szükség lesz egy frissítésre. Ezt egyszerűen kérjétek ügyfélszolgálatunktól a chaten.
Akik idáig eljutottak az olvasásban, azoknak egy kis exkluzív előzetes. 😄
Óriási örömmel jelentjük be, hogy elkészült az új Onemin Admin felület!
Az új admin:
🤖 beépített AI asszisztenst kapott,
📊 teljesen megújult statisztikákat kínál,
⚡ gyorsabb és modernebb felületet biztosít,
✨ valamint rengeteg új funkcióval érkezik.
Erről hamarosan külön bemutató emailt is küldünk, de akik szeretnének elsőként körülnézni, már most kipróbálhatják.
👉 Új Admin: https://admin.onemin.hu/
A belépési adatok természetesen változatlanok.
Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre és a visszajelzéseitekre!
June 21st, 2026
Új funkció

Örömmel jelentjük be, hogy elérhető a teljesen megújult Főnök App, amely már az ONEMIN új, modernebb fejlesztési irányát képviseli.
Az új verzió nemcsak gyorsabb és átláthatóbb lett, hanem számos új funkcióval is bővült, hogy még egyszerűbben követhesd éttermed teljesítményét.
✨ Újdonságok az új Főnök Appban
📢 Fejlesztések követése
Mostantól egy helyen láthatod a legújabb funkciókat, fejlesztéseket és újdonságokat, így mindig naprakész maradhatsz.
🏢 Partner Összesítő
Ha több éttermed is van, egyetlen felületen követheted az összes partnered forgalmát és teljesítményét.
🤖 AI Agent
Az új mesterséges intelligencia alapú asszisztens minden nap elemzi a forgalmadat, és segít felismerni a fontos trendeket, lehetőségeket és változásokat.
🎨 Modern, letisztult dizájn
Teljesen megújult felület, jobb átláthatóság, gyorsabb használat és modernebb megjelenés.
📲 Frissíts most!
Az új funkciók és fejlesztések eléréséhez kérjük, frissítsd a Főnök Appot a legújabb verzióra az App Store-ban vagy a Google Play Áruházban.
Nincs még főnök appod?
Szerezd meg itt: IOS / Android (admin belépéssel beléphettek)
Köszönjük, hogy velünk építed a jövő vendéglátását!
Hamarosan az új adminnal jövünk.
–
ONEMIN csapat
June 7th, 2026
Új funkció

Kedves Partnerünk!
Elkészült a OneMin Asztalfoglalás.
Egy olyan modern asztalfoglalási rendszer, amely nemcsak a foglalások kezelésében segít, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy több értékelést gyűjts, több rendezvényt szervezz és új bevételi forrásokat nyiss meg.
A rendszer többek között képes:
Online asztalfoglalások kezelésére
Google értékelések gyűjtésére
NAV-kompatibilis ajándékutalványok értékesítésére
Szerencsekerék kampányok futtatására értékelésekhez és promóciókhoz
Rendezvények és csoportos foglalások kezelésére
🎁 A OneMin Asztalfoglalást minden OneMin ügyfél ingyenesen megkapja a nyár folyamán.
Ha kíváncsi vagy, hogyan működik a gyakorlatban, készítettünk egy részletes bemutató videót:
🎥 Videó megtekintése:
A videóban végigbemutatjuk a rendszert, a foglalások kezelésétől kezdve az értékelésgyűjtésen és ajándékutalványokon át egészen a rendezvénykezelésig.
📖 További információk és jelentkezés:
👉 https://asztalfoglalas.onemin.hu/
(Regisztráljatok be itt, aztán (bármilyen email címmel) aztán a rendszer kéri a Onemin belépésetek és már össze is van kötve)
Ha szeretnéd, hogy mi regisztráljunk téged akkor jelentkezz itt:
https://forms.gle/2cmDGqURd1Sa8BmY7
Üdvözlettel,
A OneMin csapata
U.i.: Azok lesznek előnyben, akik már most elkezdik felépíteni saját vendégadatbázisukat és automatizálni a foglalásaikat.
March 29th, 2026

Kedves Partnerünk!
Szeretnénk felhívni a figyelmedet egy aktuális, kifejezetten kedvező pályázati lehetőségre, amely digitális fejlesztések megvalósítását támogatja:
Elérhető pályázatok:
• DIMOP Plusz-1.2.6/B-26 – Budapest kivételével Magyarország egész területén működő vállalkozások számára
• DIMOP Plusz-1.2.6/C-26 – kifejezetten budapesti székhelyű vállalkozások számára
A pályázat legfontosabb számai:
• Támogatás összege: 3–12 millió Ft vissza nem térítendő támogatás
• Önerő: mindössze 10%
• Támogatási intenzitás: 90%
• Beadási határidő: 2026. március 31. – 2026. június 30.
• Megvalósítási idő: maximum 24 hónap
Ki pályázhat?
• Vendéglátó egységek is jogosultak
• Olyan vállalkozások, amelyek alacsony digitális intenzitással rendelkeznek (felmérés: digikkv.hu)
• Legalább 1 lezárt üzleti évvel rendelkező cégek
• Országosan (B konstrukció), illetve Budapesten (C konstrukció) működő vállalkozások
Fontos tudni, hogy a Onemin szolgáltatásai teljes mértékben illeszkedhetnek a pályázat keretében elszámolható digitális fejlesztésekhez, így örömmel adunk ajánlatot a pályázathoz szükséges szolgáltatásokra.
A pályázati forrás nálunk többek között az alábbi fejlesztésekre használható fel:
• marketing intelligencia
• éttermi rendszer
• weboldal
• raktárkezelő rendszer
• számítógépek beszerzésé
• konyhamonitor beszerzése
• táblagépek beszerzése
• kiosk beszerzése
Ráadásul, ha a pályázati forrást nálunk használod fel, jelentős visszatérítést biztosítunk meglévő szolgáltatási díjaidból – akár több hónapig 100%-os havidíj mentességet is kínálunk. (vagyis biztosan találunk valamit amit még nem használsz nálunk)
Hiszünk benne, hogy ez egy olyan lehetőség, ahol mindenki jól járhat.
Ha szeretnél érdeklődni arról, hogy a fenti lehetőségeken túl mire tudod még nálunk felhasználni a pályázati forrást, keress bizalommal:
Nándit – +36 30 737 6722
A pályázat megírásában több partnerünk már a következő céggel dolgozik:
👉 https://www.goodwillconsulting.hu/
Bár nincs szerződött pályázatíró partnerünk, jó szívvel ajánljuk őket. Kérjük, vedd fel velük a kapcsolatot, és amennyiben a pályázathoz ajánlat szükséges, várjuk megkereséseteket!
Annak is örülünk ha saját pályázatíród van.
Üdvözlettel,
A Onemin csapata
March 22nd, 2026

Kedves Partnerünk,
Örömmel jelentjük be, hogy elindult az Onemin új, AI alapú raktárkezelő rendszere, amely a megújult platformunk első fontos mérföldköve.
A raktárkezelés mindig is az egyik legnagyobb kihívás volt egy étterem működésében – ezzel az új fejlesztéssel azonban sikerült jelentősen egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a mindennapi folyamatokat.
🎥 Itt tudjátok megnézni a bemutató videót:
Az új raktárkezelő:
a jelenlegi rendszerrel együtt működik, így az átállás zökkenőmentes
a számítási logika nem változott, csak a felület és az élmény lett modernebb és gyorsabb
👉 Kipróbálható itt:
https://raktarkezeles.onemin.hu/ (belépésed ugyan az mint a rendszerbe nem változott)
Az új rendszer több AI-alapú fejlesztést is tartalmaz:
🤝 Kollaboratív leltár app – egyszerűbb közös készletkezelés
⚖️ AI folyadék- és súlybecslés – pontosabb, gyorsabb rögzítés
🍳 AI recept generátor – még gyorsabb munkavégzés
📄 Automatikus számla beolvasás (AI) – ami eddig 15 perc volt, most ~20 másodperc
📈 Beszerzési ár változás követés – jobb költségkontroll
Ez csak a kezdet – hamarosan érkeznek a további új felületek:
AI alapú marketing intelligencia (pár promtal teljes kampányokat tudsz futtatni)
AI alapú admin felület
AI alapú weboldal szerkesztő (vége a sablonok világának)
Kérünk mindenkit, hogy próbálja ki az új rendszert, és ossza meg velünk a tapasztalatait!
Hamarosan jelentkezünk a következő fejlesztésekkel 🚀
Üdvözlettel,
Az Onemin csapata